Nemzetközi stratégia fejlesztés

A nemzetközi kapcsolatok építése és ápolása hosszú távú, előre megtervezett, de rugalmasan alakuló folyamatot jelent. A munka az adott művész, szervezet önmeghatározásával kezdődik, a rendelkezésre álló források és kapcsolatok feltérképezésével.  

A fentiek és a nemzetközi környezet adta lehetőségek ismeretében közös munkában dolgozzuk ki a nemzetközi színtérre való kilépés vagy a jelenlét megerősítésének stratégiáját.

A stratégia kidolgozása után igény esetén támogatom a terv megvalósítását.

A folyamatban támaszkodom 18 éves szakmai tapasztalatomra a fesztiválszervezés (Sziget Fesztivál, dunaPart), nemzetközi platformokon, fesztiválokon való jelenlétemre, kortárstánc produkciók nemzetközi forgalmazásában, turné menedzsmentben, Kreatív Európa együttműködési projektekben, az IETM tanácsadói tesületében, és egyéb nemzetközi programokban folytatott munkámra.

A folyamat az alábbi alapvető, egymásra épülő lépésekből áll, melyeket személyre szabottan, közösen dolgozunk ki.

Saját portoflio, erőforrások, korlátok feltérképezése művészeti és szervezeti szinten. Motivációk megismerése a nemzetközi szakmai téren való megjelenéssel kapcsolatban. 

Prioritások meghatározása 

Felelős(ök) kijelölése, döntési folyamatok megismerése

A helyi szakmai környezetben megismerhető 

Külső környezet, nemzetközi tendenciák megismerése

A te jelenlegi helyzeted, vizibilitásod a nemzetközi színtéren

Jelenlegi partnerek feltérképezése, saját erőforrásokkal való összevetése

Motivációk, célok, prioritások meghatározása

  • kommunikáció (online és személyes megjelenés nemzetközi fórumokon)
  • forgalmazás (szakmai hálózatok, potenciális és megcélzott partnerek meghatározása)
  • pénzügyek (árképzés, támogatási lehetőségek)
  • projekt fejlesztési lehetőségek a nemzetközi vizibilitás támogatására

Akcióterv készítése időzítéssel, a felelősök és költségek meghatározásával

  • A megtervezett lépések figyelése, értékelése
  • Szükséges módosítások, finomítások 
  • A folyamat közös értékelése
  • Újra-tervezés